A fővárostól mindössze 9 kilométer távolságra lévő városban Phare támogatással felújították és szállodává alakították az 1771-73 között épült Teleki-Watthay kastélyt, amelynek hivatalos, kórustalálkozóval összekötött megnyitójára április 11-12-én kerül sor. A magastetős, árkádsorral díszes épületet az évek során többször is átalakították. A Pomáz Város Önkormányzata és két Kht. üzemeltetésében lévő kastélyszálloda elsősorban a hazai és nemzetközi kórusok, zenekarok részére kíván ideális alkotó légkört és technikai hátteret biztosítani. Azonban ha szabad kapacitással rendelkezik, nyitott a turisták előtt, és konferenciák lebonyolítását is vállalja.
A földszintes épület a jelenlegi felújítás után háromszintessé alakult át. Tetőterében 16 vendégszobát hoztak létre, amelyek között 2 kétágyas és 1 egyágyas szoba van, a többi 3-4 ágyas. A földszinten található négy 20 férőhelyes és két 50 fős terem, míg az alagsorban egy 100 személyes nagyterem, valamint az 50 vendég fogadására alkalmas, külsővendégek előtt is nyitott a'la carte étterem és konyha kapott helyet.
(Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin)