konferenciak.hu
Wellness-fejlesztés a veszprémi Betekints Hotelben

Betekints**** Wellness és Konferencia HotelCsak a megfelelő fejlesztés lehet a biztosítéka a talpon maradásnak az egyre keményebb piaci versenyben, hangsúlyozta Márkus László, a veszprémi Betekints**** Wellness és Konferencia Hotel projektzáró ünnepségén. Mint elmondta, a viadukt alatti szép völgyben található szálloda, 1997-es megnyitása után, az első években elsősorban kapacitásgondjaik voltak az egyre nagyobb érdeklődés miatt. Ennek megfelelően folyamatosan bővítették a szálláshely és éttermi kapacitást, több rendezvénytermet alakítottak ki. A 2008-ban kezdődött recesszió hatása őket is azonnal elérte, csökkent azoknak az üzleti vendégeknek a száma, akik korábban stabil forgalmat biztosítottak. Egy, a város turizmusát felmérő tanulmányra is építve, ekkor arra jutottak, hogy a városban gyakorlatilag hiányzó megfelelő színvonalú wellness szolgáltatások kialakításával léphetnek előre. Még abban az évben elkészítették a terveket, a pályázatot is beadták az első adandó alkalommal, és nyertek. A támogatói szerződést éppen egy évvel ezelőtt írták alá. Márciusban kezdhették a munkát, szeptemberre el is készültek. Utána még ennyi időbe telt a használatbavételi engedélyek megszerzése.

Betekints**** Wellness és Konferencia HotelA 299 milliós összköltségű, 135 millió forintos uniós támogatással megvalósult „Wellness völgy Veszprémben” projekt keretében hétszáz négyzetméter alapterületű új szárnyat alakítottak ki. A pinceszinten többféle szauna, gőz- és infrakabin, skót zuhany kapott helyet. A földszinti részen felnőtt- és gyermekmedencét, jakuzzit és bárt, az emeleten a wellness részleg kezelőszobáit, fitnesz szobát és gyerekfoglalkoztatót helyeztek el, a tetőt pedig napozóteraszként alakították ki. A létesítményt úgy méretezték, hogy fogadni tudja a hotel vendégei mellett a város lakóit és más külső érdeklődőket is.

Betekints**** Wellness és Konferencia HotelA fejlesztéshez gratulált Porga Gyula, a megyei jogú város polgármestere. Nemcsak a vállalkozás, Veszprém is gazdagabb lett a fejlesztéssel, amit azzal tud viszonozni, hogy ők is próbálják egyre vonzóbbá tenni a tágabb környezetet - mondta.

Elismerően szólt a fejlesztésről dr. Temesvári Balázs, a regionális fejlesztési ügynökség ügyvezető igazgatója is. Nagyra értékelte, hogy ilyen rendkívül nehéz időszakban, problémamentesen meg tudták valósítani a jó helyzetértékelés és célok alapján megtervezett fejlesztést.

Forrás: Antal Fülöp, www.turizmusonline.hu
Fotók: www.betekints.hu