konferenciak.hu
Furmint Február 2012-ben is
Egyre többen és többször hirdetik, hogy a furmint egy kiemelkedő szőlőfajta, ráadásul szinte kizárólag a miénk. A Furmint Február programsorozatban hazai pincészetek, éttermek, borkereskedések fognak össze annak érdekében, hogy közösen hívják fel a fogyasztók, a vendégek figyelmét a furmintra februárban.
Vörösborpártiak a magyar borkedvelők
A vörösbort kedvelik leginkább a magyar borfogyasztók, és főként otthoni fogyasztásra vásárolnak kedvenc italaikból. A Borászportál internetes bormagazin által 2011 őszén négyezer fő részvételével készített online felmérés szerint a magyarok gyakran fogyasztanak bort: a megkérdezettek tíz százaléka bevallása szerint naponta, ötven százalékuk pedig legalább hetente. A borfogyasztók körében a száraz bor megítélése a legszélsőségesebb.
Szent Vince ünnepe Pannonhalmán
A borosgazdák több évszázados tapasztalatán nyugszik a kijelentés, miszerint „ha megcsordul Vince, tele lesz a pince”, azaz ha napsugár örvendeztet e napon, akkor bő termés várható. A szőlősgazdák így hosszú ideje Szent Vince napjának időjárásából jósolják az eljövendő szüret minőségét, miközben pincéről pincére járnak, az új borokat kóstolják, a dűlőkben pedig Isten áldását kérik a tőkékre.
Hamarosan nyit a Vinopolis Budapesten
November közepén megnyitotta kapuit a borokra, párlatokra szakosodott Vinopolis Budapest a Falk Miksa utcában. A komplex szolgáltatáskínálattal rendelkező intézmény az európai nagyvárosok közkedvelt borászati rendezvényközpontjainak mintájára épült meg. A Parlament közelében található üzlethelyiség reggel 7. 30-tól várja a vendégeket, ekkor nyit az itt található kávézó. Délben meleg ételeket kínálnak a betérő turistáknak és a környéken dolgozóknak.
Borvacsora a Vylyan és a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok boraival
November 12-én évadzáró borvacsorát rendeznek a Gróf Degenfeld Kastélyszállóban. Ezen a különleges borvacsorán a Vylyan és a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok borait kóstolhatják meg az érdeklődők a kastélyszálló séfje által komponált menüsorhoz:
Terézia nap a Gróf Degenfeld Kastélyszállóban
Október 15-én a hagyományokhoz híven az idei évben is megrendezik a Terézia napi nyílt napot a Gróf Degenfeld borászat és a Gróf Degenfeld Kastélyszálló**** szervezésében. Egész nap (10-17 óra között) várják a vendégeket a tarcali Gróf Degenfeld Szőlőbirtokon. Aki ismeri a szőlőbirtokot azt azért, aki még nem, annak ez egy jó alkalom lehet az első találkozásra mind az itt dolgozókkal, mind a borokkal.
Badacsonyi Szüret
A Balaton régió talán legimpozánsabb őszi programot ígérő rendezvénye a Badacsonyi Szüret, amelyet idén szeptember 10-11-én rendeznek meg a településen. Az idelátogató vendégek megismerhetik a régió történelmi, kulturális tradícióit, a borkészítés és a helyre jellemző gasztronómia hagyományait. A vasárnapi látványos felvonulás keretében a badacsonyi borkészítés történetébe is beleláthatunk - Probus császár korától napjainkig.
XXII. Pezsgő- és Borfesztivál Budafokon
Szeptember 3–án és 4-én, immár 22. alkalommal várják Budafokra a pezsgő és a bor szerelmeseit. Idén is minden korosztályt szeretnének megszólítani a rendezvényen: lesznek népzenei és világzenei koncertek, kiállítások, gyermekprogramok, játszóházak, hagyományos kézműves vásár, gasztronómiai bemutatók. A rendezvény központi helyszíne a budafoki Oroszlános udvar és a Savoyai Jenő tér lesz.
Amerikából jöttem, mesterségem címere a Soproni Kékfrankos
Ismét főzni és játszani hívják a közönséget a Hotel Sopron udvarára! V. alkalommal rendezik meg a Hotel Sopron szervezésben a kétnaposra bővült PannoMánia - Soproni Kékfrankos Szakácskirály Választást és Utcafesztivált Sopronban, ezúttal – a XIX. századi filoxéra járvány után elterjedő amerikai szőlőoltványok nyomán - amerikai hangulatban. Boros, mesés programok, bográcsfőzés, játékok, bolondos vásári forgatag, program kavalkád, malacsütés, boros gazdák, kézművesek, gyermek programok, utcabál szórakoztatják a nagyközönséget a Hotel Sopron udvarán.
Almádi Borfesztivál
Ha augusztus, akkor Almádi Borfesztivál. Augusztus 5-21 között a bor-, gasztronómia- és kultúrakedvelők ezrei keresik fel Almádit, hogy élvezzék a finom borok, jó ételek melletti beszélgetést, az esti műsorok sokszínűségét, és válogassanak a népi iparművészek remekei között. 17 napon át tart a vigadalom: estéről estére blues, rock, sanzon- és cigányzene gondoskodik a jó hangulatról, láthatunk versenytáncosokat és folklór-műsort.
További oldalak: